Ezt az oldalt a kereskedelmi médiumok jeles orgániumainak több éves rendszeres olvasása után érzett teljes agyi zsibbadás és fájdalom íratja velem. A különböző pletykalapok megjelenésekor még érdeklődéssel forgattam a rövid, színes híreket tartalmazó lapokat, nézegettem a képeket és próbáltam segítségükkel elszakadni a mindennapok komor szürkeségétől. Csak később vettem észre, hogy ezen lapok hosszútávú célja azonban nem lehet csak a szórakoztatás. Azóta meggyőződésemmé vált, hogy kizárólag a lakosság lassú elhülyítését tűzhették ki célul, máskülönben nem történhetne meg, hogy mögöttes tartalom és valós mondanivaló nélküli, egyébként szürke átlagbélák mindennapjainak félresikerülten felturbózott ál-eseményeiről kelljen immáron több lab, heti összesen több száz oldalán értesüljünk. A kereskedelmi tévécsatornák bekapcsolódása az elhülyülő mozgalomba pedig immáron országos méretűvé terjesztette ki a lassú leépülést, megszólítva ezzel az amúgy már olvasni sem tudok egyre vaskosodó rétegét.
Félreértés ne essék. Én nem vagyok az a huszas éveiben még teljesen fogalmatlan egyetemistából lett felnőtt észosztó, aki azért mert nemt tudta eldönteni, hogy mi is legyen belőle ha nagy lesz, viszont dolgozni már akkor sem szeretett, ezért a bölcsész kart választotta és mivel azóta sem ért semmihez ezért viszont úgy érzi, hogy joga van véleményt formálni és észt osztani mindenről. Tehát nem vagyok fanyalgó értelmiségi, aki visszasírja a királyi TV egyeduralmát és a szeriőz napilapok újrafeltámadásában hisz, mert arról is van néhány flash-em amit majd idővel megosztok veletek.
Nem. Én ugyan a munkám miatt a médiát kívülről-belülről nagyon is jól ismerő, de magánéletében átlag olvasó vagyok, aki néz Tv-ét és nem tagadja, akinek ha kezébe kerül a Blikk a Story vagy a Best, akkor átlapozza, de a felgyülemlet épületes baromságok és műhírek és népbutítás már annyira feszíti az agyam, hogy ki kell írjam magamból mielőtt felrobbanok.
Ha zavar, akkor miért olvasod? Merül fel a kérdés. Na pont ez az amit el akarok mondani. Tehát az úgy esett, hogy először unalomból, majd munkaköri kötelességből olvastam ezeket a lapokat. Mára viszont kifejlődött bennem, hogy direkt kínzom magam azzal, hogy megkapva ezeketa lapokat átlapozom és elkezdtem a megírt cikkeket tanulmányozni, elemezni, mögé nézni, hogy a halovány sztárocska miért rebeghette el azt a magát védő félmondatot, amit aztán az újságíró jól kiforgatva, pont az ellenkezőjéről győzi meg az olvasót. Kinek milyen új albuma, könyve, vagy egyéb próbálkozása jelent meg, hogy megszülethessen egy olyan hír, hogy: "épp az új albumunk bemutatására indultunk egy vidéki fellépésre autóval, amikor defektet kapva elakadtunk és a kietlen országúton egy kedves rajongónk mentett meg, mert neki volt emelője. ORSZÁGÚTI VESZEDELEM. MIÉRT STOPPOLT AZ XY SZTÁRJA?"
A blogomnak is ezért lett a címe a médiadilettánsok. Ugyanis arra kívánok rávilágítani mindezzel, hogy kicsiny országunkban nincsenek igazi sztárok. Ha ezt a szót látom leírva, hogy ennek vagy annak a sztárja, már dagad is az ér a halántékomon. Magyarországon többségében csak MÉDIADILETTÁNSOK vannak. Olvasd a blogot és rájössz majd Te is. Most megyek átlapozok pár újságot, aztán úgy is beleakadok egy Aktívba vagy egy RTL-es csak csajokba és ha már megint feltör belőlem a röhögés vagy esetleg sírni támad kedvem, megírom.
